Üdvözlet mindenkinek, aki arra vetemedett, hogy az én önéletrajzomat olvasgassa!
Sokat gondolkodtam mit is írhatnék rövid, ám velős életemről. A hátrány egyértelmű: a srácok és az egy szem hölgy önéletrajzait böngészve eléggé szembeötlő, hogy egyes dátumoknál – amiket oly nagy kedvvel emlegetnek, mint pályafutásuk állomásai – én még legfeljebb gondolatban léteztem. A sorkatonaságot is eltörölték, mire oda kerültem volna, szüleim legnagyobb bánatára. Szerintük ugyanis nagyon jót tett volna nekem. BMX-el nekem is volt ugyan dolgom (a szomszéd lánynak volt egy), de ez sem számottevő. Úgyhogy be kell érnie mindenkinek a hosszú és unalmas bevezető utáni tényleges önéletrajzzal. Íme.
A krónikák szerint (a legújabb kiadás már színes) 1985. december 23-án láttam meg a holdvilágot. S tettem eme cselekedetemet Szegeden (kizárólag e-vel, az ő-t nélkülözve). Szüleim szerint sok kellemes percet is okoztam nekik – amit azóta ritkán sikerült megismételnem, bár törekszem rá. A zenével már nagyon fiatalon elég komoly kapcsolatot sikerült kialakítanom: az első emlékem a bakelites korszakból való. Ekkor előszeretettel hallgattuk édesapámmal a Black Sabbath, ugyanilyen című lemezét, és költöttük át közösen az N.I.B. (akkori kedvencem) szövegét magyarra.
Ezután egy hosszú vegetatív időszak következett csupa érdektelen zenékkel. Az akkori kedvenceim közül egyedül az IHM (gyengébbek kedvéért Irigy Hónaljmirigy) érdemel említést. Meg persze a már nálam alapnak számító Rapülők első albuma, ami mai napig a legnagyobb kedvenceim közé tartozik. Aztán az általános iskolában megismerkedtem egy haverral, aki leemelt a polcról apu magnókazettái közül egy eredeti (!) példányt, majd közölte hogy ez jó zene. Miután a srác lelépett én visszamentem a szobába és lenyúltam a kazit, ami nem volt más, mint a rock történelem egyik legnagyobb alkotása: az AC/DC The Razors Edge című albuma. Azt hiszem, itt kezdődött “lankadatlan szerelmem” a sokak által csak háromakkordos bandának csúfolt egyenáram/váltóáram együttesével. Aztán szépen jöttek a többiek is: Deep Purple, Led Zeppelin, a már említett Black Sabbath mélyebb megismerése, majd kiegészítettem az évek során olyan nevekkel, mint Jimi Hendrix, Steve Ray Vaughan, Joe Satriani, Steve Vai, Yngwie Malmsteen és hogy a magyarokról se feledkezzünk meg rátaláltam fater jóvoltából a honiak legjavára is: Tátrai Tibor, Radics Béla, Bencsik Sándor. Ezen zenei ízlésem bővült az elmúlt hosszabb-rövidebb időszakban a Nazareth-el, és egy nagyon sokoldalú zenekarral, az általam a Tears Of A Mandrake című számmal megismert Edguy-al, ami a maiak közül abszolút kedvenc. Kérésre teljes listát küldök, ha érdekel.
Na és az unalmas zenekari boncolgatások után jönne az, hogyan is kerültem hangszer közelébe. Az első talán az volt, amikor nagynénémnél, találtam különféle, számomra mai napig megjegyezhetetlen nevű hangszereket. Aztán fürdés közben minden utamba akadó flakonon és kancsón dobolgattam. Esküszöm, itt alakult ki a ritmusérzékem, de ezt nem nagyon tudom alátámasztani, mint ahogy a semmivé lett edények sem tudnak már vallani erről.
Aztán otthon észrevettem egy érdekes tárgyat a szekrény oldalának támasztva: az úri porfogó nem volt más, mint egy Cremona akusztikus gitár. Elkezdtem nyúzni, – már amennyire tudtam – majd a sráccal, aki az AC/DC-re felhívta a figyelmem, összeültünk és mutatott pár fogást. Ezután egy oktató keze alá kerültem, aki megtanított az alapokra, majd lényegében mindent, amit mostanában használok a zenélés során azt magamtól tanultam. Illetve hát voltak kisebb-nagyobb segítségeim, akiket már név szerint is említettem fentebb. A határtalan zeneszeretet pedig vitt magával. Lelkemben mindig is bömbölt a zene, s az út ahol távozni tudott minden hang, amit megálmodtam és kitaláltam, az az ujjaimon keresztül vezetett egy szépséges Aria Pro II STG 003-as húrjaira. Ezen a hangszeren kezdtem aztán igazán eszmélni a zenére, a zenélésre, s tanultam meg sok mindent az évek során.
Zenekari szinten következett egy saját banda összeverbuválása, igaz némi segédlettel: Bravo Gabi keresett meg az ötlettel, s én természetesen igent mondtam. Így lettünk Nemes Richievel kiegészülve egy banda ahová hamar meghívtam jó barátom Tamást is ritmusozni. Később a banda basszerosi posztját átvette Horváth Zsolt, aki óvodás korom óta a legjobb barátom. Vele már az általánosban azt terveztük, hogy rock sztárok leszünk. Innen származik az Affection név is, amit ekkor találtunk ki, majd én öntörvényűen előástam hosszú évekkel később. Igazából ennek a zenekarnak a keretein belül tanultam meg és imádtam meg az igazi jammelést és zenélést, és nem mellesleg ebben a zenekarban vannak az általam írt dalok is. Emellett akadt még pár formáció, de ezek nem voltak hosszú életűek.
Itt van viszont a Folkográfia. Ide is meghívtak és itt azóta is zenélgetek, a többiek állítása szerint néhol hasznosan is. Erről a zenekarról azt érdemes tudni, hogy Kormorán és magyar népzenei átírások mellett saját nóták is születnek mondhatni folyamatosan. A következő zenekar ahová elsodort az élet az Örökség ahol szintén aktívan zenélek. Nagy örömömre velük olyan blues-rock nótákat játszhatok, amik elég kedvemre valóak. Ide egyik jó ismerősöm és általam nagyra tartott dobos hívott meg: Berta Peti.
És hát mindezek után következett a First, ami nem csak, hogy meglepetés volt, hanem igazi elismerés is számomra. Nagy dolognak tartom, hogy velük zenélhetek, mert ez önbizalmat ad nekem minden zenei próbálkozásom alkalmával. És nem utolsó sorban kipróbálhatom magam egy olyan stílusban, amit szintén előszeretettel játszok, és ha van időm akkor hallgatok is. Remélem mindenki, aki szereti a zenekart vagy csak lesz alkalma meghallgatni MINKET (nagyon jóleső ezt írni) örömét leli majd az új formációban is.
Rólam még annyit érdemes tudni (és illik is ?), hogy nagyon régóta írok verseket és elértem már a számomra kétszázas álomhatárt. Emellett született egy elbeszélő költeményem és elég régóta ugyan, de készülőben van egy regényem is. A középiskolát a Táncsicsban végeztem, majd Békéscsabán a Tessedik főiskolán diplomáztam le személyügyi szervező szakon.
Csók a lányoknak és üdvözletem mindenkinek!