Bemutatkoztunk Vásárhelyen

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

Az első koncert egy új helyen mindig várakozással teli. Aztán persze majd alakul valahogy, felesleges nagyon stresszelni. Így voltunk ezzel április 19-én is, amikor Hódmezővásárhelyre, a Széchenyi Sörözőbe hívtak minket.

Soha nem zenéltünk még Vásárhelyen, így persze hogy örültünk a lehetőségnek. Túl sokan nem voltak, de nem is vártunk özönlő tömeget, hiszen ott (remélhetőleg csak még) nem ismernek bennünket.

Dübörgött a rock (klikk a képre)

Azért a koncert felére megérkezett egy mókás kedvű baráti társaság is, így előtérbe kerültek a dögösebb számok is, amit mi egyáltalán nem bántunk…