Földvár unplugged

megmondta: Krisztián  // kategória: beszámoló

Egy próba. Mindössze ennyit tudtunk összehozni a március végi unplugged fellépés előtt. Azt nem mondhatjuk tehát, hogy veszettül készültünk, de azért volt bennünk nem kevés drukk, hiszen igencsak régen énekeltünk halkan és zene nélkül. Bár ez utóbbi nem teljesen így volt, hiszen Feldmann “Pici” Tibor adta alánk az ütemet billentyűn.

A pusztaföldvári művelődési ház színpada volt a tett helyszíne, ahol már játszottunk korábban.  Március 26-án este a Vajda Sára Ifjúsági és Kulturális Egyesület tagjai várták a helyieket a Vajda Sára Zenei Estekre, amelynek első államosa volt az unplugged koncert. (Egyébiránt dicséretes az a törekvés, amit a helyi fiatalok végeznek. Egy ilyen kis faluba megpróbálnak életet vinni és kultúrát csempészni. Csak így tovább Vajdások!!!)

De térjünk vissza az esthez. Több hullámban érkeztek a fellépők és volt átfedés a produkciók szereplői között. Kezdésként Fehér Béla (gitár) és Béres Enikő adott elő pár számot saját D-Stúdiós repertoárjukból. Őket követte két helyi erő, Jóbi Levente Gergő (gitár) és Berki Lilla (ének) rövid kétszámos fellépése, mely azonnal dinamikát adott az előadásnak.

Mindeközben jómagam Tibivel a művészbejáróban memorizáltuk a számokat és hallgattuk a többieket. Ennek nem értünk a végére, hiszen színpadra szólított minket Jenő, a konferansz. A First unplugged csapata – Enikő, Krisztián, Lilla és Tibi – tehát bevonult és rázendített. Erre az estére olyan örökzöld dallamokat vettünk elő, melyeket mindenki ismert. A teljesség igénye nélkül: Charlie, Demjén, Dés, Máté Péter szerzeményeket énekeltünk külön-külön és együtt. Tibi szokásához híven rettentő precízen kísért minket énekeseket, ami biztos alapot adott. Kis malőr csupán a technikával adódott, mely meg is nehezítette a dolgunkat. Kifelé szólt a zene, a színpadon viszont hol hangosan, hol pedig egyáltalán nem hallottuk magunkat vagy a billentyűt. De tanult barátunk,Déni szavaival élve: “az évek és a rutin” most is segített ennek áthidalásában.

Négyen a színpadon (klikk a képre)

Négyen a színpadon (klikk a képre)

Az est végén ismét a “helyi erők” csillogtatták tudásukat: Jóbi Annamária (ének) és Jóbi Levente Gergő néhány feldolgozás után saját szerzeményeiket játszották, a földváriak nagy örömére.

Sajnos nem sokan ültek a közönség soraiban, de ők igazán lelkesek voltak. Jól éreztük magunkat, köszönjük a meghívást. És külön köszi a Pusztaföldváras pólót és bögrét… 🙂

Tags: , ,

  1. László Jenő Csaba azt írta:

    Mi is jól éreztük magunkat. Szívesen a pólót és a bögrét. És elsősorban mi köszönjük az élményt.

Szólj hozzá!