Szülinap, sörbe fojtva

megmondta: András  // kategória: beszámoló

A tavalyi szülinapozáson felbuzdulva Tóth Laci (alias Kutya) barátunk idén is meghívott minket egy hasonló banzájra. A több ünnepeltet is felvonultató eseményre idén azonban nem Kardoskútra kellett mennünk, hanem Medgyesbodzásra. Ez némileg bekavart mindenkinek, ugyanis a zenekarból még a buli előtti napon is volt olyan – többek között én is – aki azt hitte, hogy most is Kardoskút lesz a cél, holott arról volt szó, hogy nagyjából annak a társaságnak fogunk muzsikálni, akiknek tavaly, csak most épp Medgyesbodzáson.

Ám a kezdeti “nehézségeket” újabb bonyodalom is követte: Krisztián, drága neje és jómagam egy kocsival indultunk útnak a többiektől lemaradva, aminek egy röpke eltévedés lett a vége. Az ismerd meg hazádat mozgalom aznapi epizódja mégpedig úgy jött, össze, hogy annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy Csanádapáca után, az első településen az instrukciónak megfelelően lefordultunk a 2. kereszteződésnél balra, és csak nagy sokára esett le nekünk, miért nem találjuk a szülinap helyszínét: apáca után az első település Gábortelep, s csak ezután jön Medgyesbodzás…

A fotókat ide klikkelve találod.

No de időben odaértünk, s kaptunk is a fejünk fölé egy hangulatos sörsátort, ami valamelyest védett rajtunk és persze a cuccon az esőzés alatt. Egy rövidke bevezető blokk után aztán megvacsoráztunk a polgármester remekül sikerült őzpörköltjéből, amit – lévén a sörgyári ismerettség előnyös – leöblögettünk a felhalmozott sörkészletből: volt meggy-, világos-, és barna sör is. Az est hátrelévő része kellemes énekelgetős és szoldí táncolós hangulatban tellett, amire szükség is volt a kissé hűvös idő miatt.

A First tehát visszatért a nagy nyári csendességből és pihenésből, ráadásul egy kellemesen családias hangulatú szülinapi bulin, ami – hogy stílszerűek legyünk – csak hab volt a tortán.

Tags: ,

  1. kutya azt írta:

    Király volt a buli ismét!!!

Szólj hozzá!