First zenekar / Orosháza » Fény- és füstárban úsztunk (videó)

Fény- és füstárban úsztunk (videó)

megmondta: András  // kategória: beszámoló

Városunkban rendezték meg az Orosháza Cup 2012 nemzetközi kézilabdatornát, melyen 16 településről 71 csapat vett részt. A rendezvény monumentalitásáról mindent elmond, hogy csaknem 700 sportolót és szakember érkezett a tornára.

Mindenki táncolt (klikk a képre) Fotók: Püspöki Zsolt

S hogy jól induljon az egész sorozat, a megnyitón rögtön egy kis lazulásra invitáltuk a résztvevőket és az érdeklődőket egyaránt.

Az Eötvös térről indult a mezőhegyesi fúvószenekar kíséretében a menet, ami az Árpád kertig tartott, ahol a zene elhallgatása után Orosháza polgármestere mondott beszédet. Ezután pedig mi én és Zozi csaptunk a húrok közé. A zenekar birtokba vette a jól ismert deszkákat, a füstgép elöntötte a színpadot és a teret is, amit a reflektorok és színes lámpák hada próbált átvilágítani, mi pedig nyomtuk a rákenrólt a szép számú sportember és “hétköznapi”  érdeklődő számára.

A fotókért hálás köszönet Püspöki Zsoltnak!

A rögtönzött kívánságműsort a fiatalok kérései tették színesé, mivel meglepetésre vagy sem, de bekértek az ifjoncok: a szokásos Tankcsapda mellé ezúttal a nem túl gyakran kért Depeche Mode-ra esett a választás. Szokatlan kérés ez  ettől a korosztálytól. No de mindent a hallgatóságért és a rákenrollért, megtettük amit a haza közönség követelt és eljátszottuk mindenki nótáját mindenki megelégedettségére. Így telt tehát a torna nyitónapjának az estje. Reméljük senki sem unatkozott a kilátogatók közül!

Kaptunk egy videót is, amiért külön köszönet Ifj. Szekeres Pálnak!

Tags: ,

Szólj hozzá!