Az nem kifejezés, mennyire szétáztunk június 11-én este. Történt, hogy jóbarátunk és kollágánk, Csepregi Robi betöltötte a 30. életévét. (Természetesen felhívtuk figyelmét ama tényre, hogy innentől kezdve minden nap ajándék!) Ennek örömére felesége és barátai meglepetést szerveztek neki. A meglepetés pedig mi, azaz a First zenekar voltunk.

Az egész úgy volt tervezve, hogy Robit elcsalják valamilyen indokkal otthonról, hisz a barátai számára tervezett egy kis kerti partit a jeles napon. Ám az ünnepelt az Istenért sem akart elmenni otthonról. Ezt a problémát a neje oldotta meg egy huszárvágással: közölte vele, hogy meglepetés készül, menjen be tusolni, és ki ne jöjjön. Ekkor érkezett a telefon, hogy szabad a terep, így indultunk, és elkezdtük bepakolni az udvarra a hangcuccot. Persze Robi nem bírta, és kikukkantott az ablakon. Mikor meglátott minket, leesett állal kilépett az udvarra, és nem győzött hüledezni, hogy mekkora meglepetést kapott.

Időközben befutottak a barátok, akik azonnal birtokba vették az udvart, és jöttek az ilyenkor szokásos, kissé ugratós és mókás köszöntők. Mindeközben mi rázendítettünk a nótákra – melynek Cézár kutya kevéssé örült. A vendégek hamar táncra fogták, és volt aki nótás kedvében elkérte a mikrofont. is.

Aggódni az első égzengéskor kezdtünk, és bizony kétszer fel is kellett függeszteni a zenét, hiszen elkezdett csepegni az eső. Ekkor kerültek elő a szomszédból a napernyők – kedvencük a rózsaszín alapon lila delfines lett – melyek a hangszerek és a technika fölé kerültek.

A halászlé már éppen tálalás alatt volt, mikor gyakorlatilag leszakadt az ég. Esély sem volt arra, hogy összepakoljunk úgy ömlött az eső. Mentettünk mindent: hangszerek, a tokokba, dob letakarva. Persze a napernyők hamar felmondták a szolgálatot, így ázott minden. Gyorsan takartunk pokróccal, fóliával és épp azzal, ami kézre esett. Mi menthetetlenül eláztunk, de nem voltak ezzel másként a vendégek sem.

Ekkor történt a nap egyik poénja: a kerti asztalnál ült két úriember, akik mit sem törődtek azzal, hogy ömlik az eső, dörög és villámlik, ráadásul mindenki fel-alá rohangál, kiabál és pakol az eső elöl. Ők ketten – mintha megállt volna az idő – nyugodtan ültek, és kanalazták a halászlét. Egyikük pedig odaszólt a társának csendes hangon:
– Komám, van egy kis kenyered?
– Természetesen – mondta a jóbarát, és ezzel átnyújtott az asztalon egy addigra teljesen szétázott kenyérszeletet.
Eső ide, eső oda, az asztal körül állók törvénytelen röhögésben törtek ki, mely jelezte az egész helyzet komikumát.

A végén mindenki beköltözött a házba, ott folyt a móka, ám ez már zene nélkül. Megettük az igen finom halászlevet és a túróscsuszát, Robitól és Líviától kölcsönöztünk száraz pólót és női ruhát. Történt még, hogy a pakolásnál – mivel a garázsban nem volt jó a lámpa – Tibi autójával világítottunk. Persze ennek az lett a vége, hogy lemerült az akkumulátorja, így az esőben tologattuk a kocsit, hátha elindul. Ez nem segített, így be kellett bikázni ami eredményes volt. Az elmondható, hogy mindeközben Tibi nem a nyugodtság szobra volt . 🙂

Minden jó ha a vége jó, és ezúton is boldog szülinapot kívánunk Csepregi Robinak! És ígérjük, egy év múlva bepótoljuk a mókát – igaz, azt már minimum egy katonai sátor alatt kell rendezni. Persze az eső alatt nem készültek fotók. Ez volt a legkisebb gondunk.

Tags: csepregi_robi, eső, szülinap