First zenekar / Orosháza » Fábiáni nagyszínpad

Fábiáni nagyszínpad

megmondta: Krisztián  // kategória: beszámoló

A szabadságok miatt most egy megkésett poszt következik. A hosszabb nyári szünet előtt augusztus elején Fábiánsebestyénen játszottunk a falunap zárószámaként. Mivel fennállásunk eddigi 15 éve alatt nem jártunk még arra, így vártuk augusztus 8-át. Az állandóra megépített nagy színpadra jelentős technika is került, ami jó előjel volt. Ahogy az egy falunapon lenni szokott: zsibvásár, dodgem, körhinta és tömeg. Az időjárás is megfelelt, így minden összeállt a koncert előtt.

Aztán egy tényező mégis befolyásolt mindent, sajnos némileg negatív irányba. A koncert 22 órakor kezdődött – volna – ám csúsztunk közel fél órát. A zenekar a színpadon állt, de nem tudtunk kezdeni, mert a betonpályán még ment a tűzzsonglőrök mutatványa. Nem is lett volna ezzel gond, ha nem húzzák közel kétszeresére a műsoridejüket, mialatt a hangfalakból bömbölt a duc-duc zene. Ez utóbbi meg is tette hatását: a közönség nagy része sarkon fordult és hazament. Viszonylag hamar untuk meg ezt az állapotot, és Baranyásnak sem kellett kétszer szólni, hogy keverje le a zörejeket.

Az első számot követően megérkeztek az ott maradottak a színpad elé. Azért szerencsénk volt, hisz a nagy téren sok ember fér el, így többen maradtak annál, mint az elsőre látszott. A következő gondot csupán a közvetlenül a színpad elé tett padok okozták, melyeket nem volt egyszerű elvinni sem, hiszen rönkfából készültek, és horror súlyuk volt.

Az a közönség, amely jól érzi magát egy koncerten, feltalálja magát. Nem kellett túl sok idő hozzá, és a fiatalok már a padokon táncoltak. Ez feloldotta a középkorosztály gátlásait is és – kis unszolásra ugyan – közelebb merészkedtek. A négy órás koncert alatt pedig el sem mentek onnan.

A történésekhez még hozzátartozik, hogy Enikő nem tudott velünk jönni, így Lilla vitte a prímet, aki augusztusban ünnepelte szülinapját. Kellő módon fel is köszöntöttük koncert előtt, és köteleztük arra, hogy az ajándékba kapott Frakk pólóban lépjen fel. Jelentjük, a kérést maradéktalanul teljesítette, melyet a képek is bizonyítanak.

Azt is fel kell jegyezni az örökkévalóságnak, hogy Fifi most először hozta el a doboknak készített dobogót, melyet Andor birtokba vett és fel is avatott. Nagyon tetszett neki, ám az kérdés, legközelebb megkapja-e? :)))

Tags: , , ,

Szólj hozzá!