Ez volt a fáklyás 2010-ben

megmondta: András  //  kategória: beszámoló

Némi bizonytalanság után kb. 1 hónappal ezelőtt eldőlt, hogy idén is a First játszhat a fáklyás felvonulás utáni utcabálon. Így a felkészülést komolyan is vettük: két kőkemény próbát nyomtunk le a hangszereket, hangszálakat és egymást sem kímélve. Mivel színvonalas és nagyszerű hangulatú bulit akartunk a közönségnek ajándékozni, a hozzáállásban is megjelentek az elvárások. Ugyanis Tibi bejelentette: aki hibázik, azt lezavarja a színpadról. Természetesen a bakik már a próbán sem maradhattak el. De hogyan is sikerült lenyomni a fáklyás bulit? Lássuk!

tovább…

Fáklyás 2010: 3 és fél óra zene

megmondta: Krisztián  //  kategória: Zenekari hírek

Közeledik az év- számunkra – egyik legnagyobb fellépése: a Fáklyás utáni utcabál. A napokban eldőlt, hogy ismét mi játszhatunk a piactéren. Úgy tudjuk, a körülmények az eddiginél is jobbak lesznek, hiszen végre nem kamionplatón kell szorongani, hanem a város új fedett színpadán – Fifi hang- és fénytechnikájával – léphetünk fel. A koncert a szokásoknak megfelelően 20:15 körül kezdődik, amikor a felvonuló tömeg eléri a piacteret. Innentől pedig éjfélig nyomjuk az ipart megállás és szünet nélkül. Ráadásul új zenéket is betanulunk addigra, frissítve a repertoárt.
Addig is nézzétek meg itt és itt emlékeztetőül a 2009-es eseményeket. Az egy évvel korábbi koncertet – mely még a Sörkertben volt – pedig itt találjátok.

Fábiáni nagyszínpad

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

A szabadságok miatt most egy megkésett poszt következik. A hosszabb nyári szünet előtt augusztus elején Fábiánsebestyénen játszottunk a falunap zárószámaként. Mivel fennállásunk eddigi 15 éve alatt nem jártunk még arra, így vártuk augusztus 8-át. Az állandóra megépített nagy színpadra jelentős technika is került, ami jó előjel volt. tovább…

Újabb Fáklyás poszt képekkel

megmondta: Krisztián  //  kategória: linkszemle

faklyas_imiBár a Fáklyás koncert másfél hónapja lefutott, azért még úgy látszik, mindig téma. Köszönhető ez Forgó Imi barátunknak, aki “sörtúrája” “jäger és bortúrája” során kapott el néhány pillanatot rólunk.

A késést megbocsátjuk, és külön köszönjük a remekbeszabott fotókat. A zooom blogon a teljes bejegyzést fotókkal itt találjátok meg.

BUÉK 2009

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

Azért mínusz 10 fokban mi sem szeretünk játszani. De mit várjon az ember 2009. első órájában, januárban, ami köztudottan tél. És a tél az bizony hideg, ha tetszik, ha nem.

Szóval a visszaszámlálás és az első korty pezsgő után azonnal rákezdtünk. A Kossuth utcán felállított plató ismét kicsinek bizonyult. Nem titok, rettentően utálunk platón játszani: kicsi, szűk és rosszul szól. De ez van. Bár Baranyás elképesztően jól belőtte a hangcuccot – ismét. tovább…