First zenekar / Orosháza » Újabb menyasszony a Buffaloban

Újabb menyasszony a Buffaloban

megmondta: Krisztián  // kategória: beszámoló

Olyat azért ritkán lát az ember, hogy a füstös és hangos rock koncertre belibben egy hófehér ruhába öltözött menyasszony. Most ezt is megértük Szentesen augusztus 13-án. De azért volt itt még pár érdekes momentum. Kezdésnek mondjuk az, hogy már az első számot sem tudtuk eljátszani, mert Zoli basszusgitárján elszakadt egy húr. Így 15 perc átszerelés után folytattuk. Ekkor már fullon volt a Buffalo.

Kicsit féltünk ettől az estétől, mert terveink szerint csak szeptemberben mentünk volna Szentesre, hiszen nyáron sokan nincsenek otthon. De Horváth Zoli erősködött, hogy a vízilabdatorna záróestjén csak nekünk kéne játszani, így elvállaltuk. És nem bántuk meg, hiszen annyira sokan voltak, hogy még az udvaron is pult működött. Emiatt pedig a benti asztalokat mind kipakolták, ez viszont megakadályozta a díszes törzsközönséget az asztaltáncban.

Meglepődtünk a menyasszony érkezésén (klikk a képre)

De ezt is megoldottuk. Azonban mindezek előtt szót kell ejtenem egy fehér ruhás jelenségről.

Egy hónappal korábban már volt lánybúcsúban részünk, azt hittük azt nehéz fokozni. Pedig lehet. Történt, hogy a koncert kezdete után nem sokkal jelezték, hogy egy menyasszony érkezett a Buffaloba. Nem volt nehéz észrevenni, lévén hogy fehér ruha volt rajta, így egészen kiviláglott a tömegből. A színpadra invitáltuk, ahol kiderült, barátnői szöktették meg a lagziról és viszik a városban mindenfelé, míg újdonsült férje keresi. Nem tartottuk hát fel sokáig, de azért közösen elénekeltük neki az Üllői úti Fuck örökbecsű szerzeményét, az Esküvőt. Sok boldogságot neki! 🙂

Az asztal újra a helyén

Egy hónapja többek között Andor szülinapját ünnepeltünk, de a zenekar most sem maradt ünnepelt nélkül. Tibi volt az, aki betöltötte 36. életévét, így ő volt az áldozat. Nem volt vele egyszerű dolgunk, hiszen kijelentette, nem megy az asztalra táncolni, mint 1 hónapja Andor. Viszont nekem volt több szövetségesem is: először is a másik ünnepelt, a vízilabdás Kövér-Kis Réka. Emellett a biztonságiakat is beavattam a történetbe, akik a megbeszélt jelre először is behoztak egy asztalt a színpad elé. Réka azonnal felment rá – szintén a megbeszéltek szerint – közöltem a zenekarral, hogy jön a boldog szülinapot című zene. Tibi be is kereste a megfelelő beállításokat a szinyón, majd várta, hogy kezdhessünk.

Réka és Tibi az asztalon ünnepelték szülinapjukat (klikk a képre)

Azonban ekkor a mikrofonba bejelentettem, hogy ő is ünnepelt és kérjük az asztalra. Persze nem akart jönni, de a közönség már követelte, ráadásul a két biztonsági emberke feljőve a színpadra nyomatékosította, hogy vagy megy vagy viszik. Ment. Közben azért elküldött a jó fenébe, majd közölte, hogy szarul fog szólni a zene, mert így nincs aki billentyűzzön. Ő ekkor még nem tudta amit mi igen, lévén, hogy Horváth Zoli billentyűsként már készen áll. Amíg Tibi felment az asztalra, Zoli be is állt a szinyó mögé – ugye már be volt állítva minden rajta – így belevágtunk a mókába. Tibi nagyot nézett, mikor megszólalt a billentyű, mi pedig jót mosolyogtunk az egészen. Persze a végére belejött az asztaltáncba, amiben Réka segített neki.

Innentől pedig igazán elszabadult a buli, konkrétan alig lehetett eljutni a színpadtól a pultig, annyian voltak bent a döglesztő meleg ellenére. Murányi Polett egy hónapja rajtunk keresztül üzent haza barátnőinek mailben és telefonon a koncert alatt a Balatonról. Nos, ezen a hétvégén a magyar tengerről éjszaka hazaérkezve a  egyenesen a koncertre jött. Többek között ezért is szeretjük a Buffalot! 🙂

Tags: , ,

Szólj hozzá!