Elő -Mikulás gitárpárbajjal

megmondta: András  // kategória: beszámoló

Jelen volt a Mikuláslány (klikk a képre)

Adott egy szentesi krimó. Adott egy mindig remek és bulira kiéhezett közönség. S adott egy, az ottani vendégek által igen kedvelt zenekar. Adjunk hozzá némi italmennyiséget, pár igazán jó dalt, és egy kis Télapó feelinget – igen, megkapjuk a decemberi, fergeteges First bulit a Buffaloban!

Nekünk zenekar tagoknak teljesen magától értetődő, hogy mindig hihetetlen banzáj van Szentesen. Évek óta úgy megyünk játszani a Buffaloba, hogy valami páratlanul ‘bugis’ lábú, elmondhatatlanul nagy buli kedvű társaság gyűlik össze kortól, nemtől, és ilyen – olyan hovatartozástól függetlenül. Azzal is tisztában voltunk, hogy az év utolsó hétvégi (ezután még volt egy csütörtöki Buffalos buli amiről ITT olvashatsz) First megmozdulása lesz ez, s így decemberben azért igen csak megnő az emberek étvágya egy jó fajta élőzenés(!) összejövetelre. Nem is csalódtunk.

Volt itt megint minden, ami szemnek, s szájnak ingere: formás Mikulás lányok és kockahasú Télapó pasik, Ludas Matyi imitátorok (nem bántásképp, de a kalap egy az egyben onnan lett szerintem nyúlva), no és ami személy szerint az én lelkemet és szívemet melengette még, rengeteg “kolléga”. Ahogy az a képeken is látszik, megannyi léggitáros és valódi squashütő húrokat tépő “szintén zenész” került elő erre az alkalomra. Velük egy külön műsort is lenyomtunk a színpadon, a színpad előtt, és az asztalon is. Egy pillanatra igazi gitárpárbajban éreztem magam, de azért a srácoknak üzenem, az ilyen felállású bulikat ismételhetnénk, mert remek volt!

Na és persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy énekesnőknek, Enikőnek pár nappal korábban volt a születésnapja. És ahogy ez Szentesen szokás, az asztalon táncolva hallgatta meg a köszöntőzenét 🙂

Egyelőre fogalmam sincs, mikor lesz újból koncert Szentesen, de egy biztos: ha a buli minőségében folytatódik ez a tendencia, akkor mindannyian nagyon várjuk már!

Tags: , ,

Szólj hozzá!