Nagy örömünkre immár negyedjére tettük tiszteletünket a berényi Petőfi gimi kollégiumában. Be kell valljuk, vártuk a hívásukat, hisz egy évvel korábban jelezték: jövőre folytatás. Ez meg is valósult, és nem is akárhogyan. Az év egyik legjobb koncertjét mindig itt adjuk, hisz a diákokból verbuválódott közönség elképesztő: három órán keresztül tombolnak, ugrálnak és énekelnek. Persze hogy minket is magával ragad a hangulat. tovább…

Május legvégén – még a szentesi nyári szünet előtt – ismét a Buffaloba vezetett utunk. A hőség várható volt (be is jött) a tömeg várható volt (be is jött). Főleg utóbbinak köszönhető, hogy a szentesi úri közönség hozta a szokásos kitűnő formáját. Egy dolog azonban újdonságként hatott: megjelentek a helyi fúvósok. (Ez egy korábbi koncert posztja, de a két hetes leállás miatt sajna csak most került fel). tovább…

Az nem kifejezés, mennyire szétáztunk június 11-én este. Történt, hogy jóbarátunk és kollágánk, Csepregi Robi betöltötte a 30. életévét. (Természetesen felhívtuk figyelmét ama tényre, hogy innentől kezdve minden nap ajándék!) Ennek örömére felesége és barátai meglepetést szerveztek neki. A meglepetés pedig mi, azaz a First zenekar voltunk. tovább…

Visszatértünk. Mármint a Piactérre. Az előző években a Sörkert volt a Fáklyáson a koncerthelyszín. Ám 2009-ben az ottani tulaj nem rendezett semmilyen koncertet. A Fáklyás felvonulás szervezői pedig – Papp Robi barátunkkal az élen – már évek óta rágják a fülünket, hogy játsszunk náluk. Eddig nem volt rá lehetőség, ám most minden adott volt ehhez, így megegyeztünk.

Egy nagy dilemma volt: nem tudtak nagy színpadot hozatni, így maradt a kamion plató, amit nem titkoltan ki nem állhatunk, mert tökéletesen alkalmatlan egy normális koncertre, ráadásul az 1970-es évek érzését kelti. De a szükség nagy úr, így kompromisszumra jutottunk a szervezőkkel: két kamion állt be egymás mellé, (mindössze 10 cm-es hézaggal), így kialakult egy nagy színpad. Nem a legjobb, de ez már legalább használható méretre és hangzásra egyaránt. tovább…

Már korábban is szó volt róla, de most már biztos: Szentesen időnként felüti fejét a tífusz. Ennek az a fajtája ismert ott, ami csak időlegesen betegít, és úgy éjfél körül elmúlik.

Írjuk ezt annak kapcsán, hogy az április 25-i koncerten hasonló tüneteket mutatott a nagyérdemű publik’. Az utolsó két ottani zörgés baromi nagyra sikeredett, ezért joggal vártuk a három a magyar igazság beteljesedését. Ez be is jött, de nem pont úgy, ahogy elterveztük. Szépen megérkeztünk 21 órakor a Buffaloba, ám írd és mondd, két ember volt a klubban. Ráadásul 10 perc után ők is elmentek. Ennek ellenére bepakoltunk, és azon poénkodtunk, hogy fizetett próbánk még úgysem volt, most ezt is bepótoljuk. Aztán nagy nehezen befutott kb. 10 ember, így 22.30-kor nekikezdtünk. A családias hangulatra tekintettel egyfajta kívánságkosár koncertet hirdettünk. Ennek lényege, hogy az általunk játszott számok listáját kiadtuk a közönségnek, és ők választottak. Így fordult elő, hogy jelentős műfaji kavalkád alakult ki, amin mindenki jót derült.

Aztán ahogy a tífusz elmúlt, úgy éjfél körül megérkeztek az emberek. Hirtelen tele lett a Buffalo, megint nehéz volt megmozdulni is, ám pont ez a lényeg.
A forgatókönyv innentől pedig a szokásos: asztalon táncolás, közös éneklés, és hatalmas őrjöngés. Az is megesett, hogy Krisztián az utcáról énekelt – mire jó egy URH-s mikrofon – miközben az ajtónálló bőszen kínálgatta finom “Sétáló János” italával. (Természetesen elfogadta, és kortyolgatta is a nemes nedűt).

A beszámoló végén nincs semmiféle konklúzió, nézzétek a képeket.