Elpattant két húr

megmondta: Krisztián  // kategória: beszámoló

Nem, nem kedves olvasó, ez még véletlenül sem egy új First szám címe. Nemes egyszerűséggel ezt történt 2008 novemberének utolsó hétvégéjén az Anno-ban.

A tettet Bandi követte el. Már a harmadik számnál problémát jelzett, mikor is a D húrt szakította el. Rutinos gitárosnál mindig van tartalék hangszer, így Ibanez letéve, és előkerült a jó öreg ARIA gityó. Kicsit öreg, kicsit könnyen elhangolódik, de legalább van. Bár András azért annyira nem volt boldog, főleg miután kiderült, hogy a tartalék húrok otthon maradtak. De mire való a koncertre kilátogató apuka és anyuka: hazamentek érte. (Itt jegyeznénk meg, hogy ezért cserébe a széles publikum előtt Bandi megígérte genetikai felmenőinek, – Krisztián tolmácsolásában – hogy egy hétig mosogat otthon. Számon fogjuk kérni rajta, az biztos).

Ezen kis kitérő után beindult a zenei nagyüzem. Ezen az estén Lilla énekelt, lévén, hogy Enikő a másnap hajnali disznóvágásra készülődött. A fiatal leányzó nem vallott szégyent első orosházi fellépésén. Bizony az elsőn, mert a helyszínen rájöttünk, hogy noha augusztus óta közénk tartozik Lilla, de Orosházán még nem koncerteztünk együtt. Most ez is megtörtént, és nem is akármilyen bemutatkozás volt ez hazai pályán. Rengeteg dicséretet kapott, amit meg is érdemelt. (Elmondhatjuk, van két remek énekesnőnk…)

Ám hiába a felfokozott koncerthangulat, a nagy táncolás és éneklés, a pogó a színpad előtt, ha nincs elég húr a gitáron. Bandi a szünetben szépen újrahúrozta az Ibanezt, majd a kezdés után fél perccel ismét savanyúra váltott a feje. Most az E húrt tépte szét a szóló alatt, így ezen az estén a jó öreg ARIA gitár szolgálta végig a bulit. Az újabb heti mosogatás azonban elmaradt, lévén, hogy az ősök már nem mentek haza még egyszer.

Tags: , ,

Szólj hozzá!