Az összeszerelésnél gyors létszám ellenőrzési gondunk akadt, Lilla ugyanis otthon maradt. Mivel nem állt rendelkezésére gépjármű, és ügyesen mindenkinek kiment a fejéből ez az aprócska tény, nem lett a fuvarja elintézve, így ezt a bulit nélküle voltunk kénytelenek lenyomni. És mint kiderült, vizsgái miatt ő sem nézett a napokban emailt, így nem is tudta, hogy lesz koncert.
Szegény Zoli pedig a szokásos munka problémájával indult el velünk estézni, hiszen neki 23 órára már a gyárban kellett lennie. Azért összedobáltuk a hangcuccot, majd nekifogtunk az ehhez a rendezvényhez szokásosan társuló pizzák eltüntetéséhez, majd némi itóka – kinek ez, kinek az jutott – kézmosás, és induljon a banzáj!
A gyerkőcök hozták a dalkérős és dalolós formájukat, mi pedig szállítottuk a slágereket szépen egymás után. Idén ugyan elmaradt a szülői énektudás bebizonyítása élőzene kíséretében a mikrofonba, de a buli végeztével azért dalos ajkúak így is bőven akadtak. Arról nem is beszélve, hogy a lányok most is bátran énekelgettek Enikő mikrofonjába, a merészebbek pedig aláírást is szereztek az énekesektől.
Aztán 22.30-kor eljött Zoli ideje, Krisztián pedig tudatta az egybegyűltekkel, hogy a bulinak a megbeszéltek szerint vége, pakolás és haza. Azonban a publikum hallani akart még egy nótát, a Részegen ki visz majd haza címűt, amit immár Zoli nélkül kezdtünk el. Talán nem kellett volna. Történt ugyanis, hogy a szólóm előtt 20 másodperccel a D húrom elszállt, és az amúgy is elég vékony, basszus nélküli hangzást gyengítette a produkció további részében ez a malőr. Az kiderült, hogy ez rajtunk kívül senkinek nem tűnt fel, így sikeresen túlestünk ezen az estén is. A csajoknak ezúton is újból gratulálunk, és nem is írhatnék mást, mint hogy várjuk a folytatást!
Ha képeket akarsz nézni, klikkelj ide.