A First esete a retro diszkóval

megmondta: András  //  kategória: beszámoló

Talán nem mindenki hallott arról, hogy az Annoban a péntek esti koncerteket felváltja a jövőben a diszkó. Ez jó vagy sem? Nos, szerintem ahány ember annyi vélemény lenne evvel kapcsolatban is. Mindenesetre – az előzetes információk szerint – ettől függetlenül a First továbbra is számíthat majd a helyi törzshelyünk nyújtotta hangulatos bulikra. Ebben a tudatban készülődtünk az első olyan megmozdulásra a zenekarral ezen a helyen, amely a retro diszkó jegyében lett beharangozva.  Sok alkalommal léptünk úgy színpadra, hogy érdekesebbnél érdekesebb körülmények fogadtak, így a túlzott meglepetés itt sem ragadott el bennünket, de mégis kíváncsian vártuk a gépzenével megkavart hangulatú banzájt. Összességében azonban semmi fennakadás nem volt. De hogy mi is történt pontosan? Lássuk!

tovább…

Anno: ahol Orsi is táncraperdült…

megmondta: András  //  kategória: beszámoló

Eljött 2009 decembere is, és annak 18. napja, s ami minket illet, ezt a napot amolyan szokásos évzáróként vártuk. A hely természetesen nem is lehetett más, mint a hazai pálya, az Anno söröző. Sajnos előzetes félelmünk, miszerint elég “szolíd tömeg” teszi tiszteletét a krimóban, beigazolódott. Várható is volt ez, mivel másnap majd’ mindenkinek meló volt, ám ettől függetlenül tudtuk: mint mindig, ebben a helyzetben is megpróbálunk magunkból mindent kihozni. Lelkesedésünket valamelyest a kegyetlen hideg is lohasztotta, és a szokásos késés is megvolt – Krisztián az odaúton is talált magának fényképezni és dolgozni valót… Ám amint odaértünk, már – már családias hangulatban kezdhettünk hozzá a gyors installnak, azaz a kipakolásnak és beszerelésnek.

tovább…

Anno – iszony buli kis közjátékkal

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

Várható volt a nagy buli, hiszen már a kezdés előtt fél órával szinte tömve volt az ANNO kint és bent egyaránt. A csúszás is be volt tervezve, hiszen Zozi dolgozott, és a gyár szorító karmai közül nem tudott időben szabadulni. Ám ez is megoldódott, így belevágtunk a közönség nagy örömére. tovább…

ANNO: kevesebb ember kevesebb füsttel jár

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

Az eső ezen a péntek estén megkegyelmezett, és nem zúdult az égi áldás a nyakunkba. Ezt jól is tette, hiszen az ANNO sörözőben koncerteztünk június 26-án, és ha esik, akkor kevesen zarándokolnak ki a városból. De nem esett, így a kezdésre befutottak a népek. Emellett történt még egy s más dolog, mint például, hogy Csabi a tulaj 30 éves lett, melyet illendően és kellőképpen meg is ünnepeltünk. tovább…

Tavaszélesztő ANNO buli

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

A címben benne van minden: itt a tavasz. És ez azon kívül, hogy már nem kell a vastag kabát napközben, onnan is észlelhető, hogy a klub koncerten egyre többen kijárnak cigizni a teraszra. És ez nekünk kiváltképp jó, hiszen nincs akkora füst a krimóban.

Az április elején esedékes ANNO koncerten is ez volt a felállás. A teraszon sokan voltak, így bent is viszonylag könnyen elfértek a táncos lábúak. Kellett is a hely, hiszen sokan gondolták úgy, jó kis péntek esti program a First koncert.

A szöveget most nem is nyújtjuk jobban, beszéljenek a képek…