Gádoros – későn kezdtünk, hamar végeztünk

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

Ismét egy falunap az őszben, ezúttal Gádoroson. Sokadszorra utaztunk a szomszéd kistelepülésre, így már rutinosan készültünk a koncertre. Ami azonban rajtunk kívül álló okok miatt szokatlanul rövidre sikeredett.

Történt, hogy a másik orosházi zenekar, a Folkográfia legalább fél órás késéssel léphetett színpadra. És mivel ők is élőben játszanak, így bizony idő kellett a beszerelésre, és a koncertjük végén a lepakolásra. Ez a csúszás ekkorra már több mint 50 perc volt, azonban ott toporgott a feljáróban a “nagysikerű Josh és Jutta”. (Bár be kell valljuk, előtte fogalmunk sem volt, kiket takar ez a név. De őszinték leszünk: nem is volt kár érte). tovább…

Csorvási gazdanapok – hidegben

megmondta: Krisztián  //  kategória: stb

Van annak némi bája, hogy az egy héttel korábbi 38 Celsius fokot követően egy héttel később mindössze 13-at mutatott a hőmérő. Ez a hideg, szeles idő pedig már Csorváson ért minket, a Piactéren.

A helyi gazdák jó kis programokat szerveztek egész napra, melynek zárása volt az esti zenés műsor. Előttünk Roy és Ádám nyomult egy gitárral, csörgővel és énekkel. Mit is mondjunk: szenzációsak és profik. Nagy tett ez a mai zenei világban, hisz zenekar nélkül, de mégis teljesen élőben játszottak. tovább…

Agyő Algyő

megmondta: Krisztián  //  kategória: stb

Még szeptember elején esett meg velünk, hogy Algyőre hívtak koncertezni egy főzőversenyre. A meleg kedvez egy fesztiválnak, a kánikula néha előnyére válik, ám a hőségriadó semmiképpen nem. Pedig a késő délutáni oda úton 38 Celsius fokot mutatott a kocsi digitális hőmérője.

Ez aztán meg is látszott a helyszínen, hisz alig lézengett ember. Megértjük őket, nekünk is alig akaródzott kiszállni a légkondis utastérből. A döglesztő melegben aztán régi ismerősbe botlottunk, nevezetesen Pleskonics Andrásba, azaz Plesibe, aki a szegedi egyetemen rocktörit oktat. (Egyébként annál inkább öröm volt a találkozás, hisz nevezett orosházi születésű). Ezen a napon Plesi volt a műsorvezető, ám neki sem volt sok sikere: a kevés ember is inkább az árnyékban lihegett, minthogy kijött volna a placcra. tovább…

‘Gusztus 20. ‘Kotmányunk ünnepe

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

Az Úr 2008. esztendejének államalapítási napján Tótkomlósra vezérelt bennünket.

Jó hogy mentünk, hiszen szerződésünk volt. Na meg a szomszédvárban mindig jó játszani. Kiváltképp, ha nem matiné koncertet adunk a verőfényes délutánon, amikor senki nem merészkedik a színpad elé. Na de most. Esti koncert a ligetben, amit részünkről nagy várakozás előzött meg. tovább…

Kardoskút: két részletben, de élőben

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

A kardoskúti falunap kissé rendhagyó volt számunka, két okból is. Egy: még sosem játszottunk ott, pedig csak pár kilométerre van tőlünk a “Hollywood”-nak is becézett kis település. A másik pedig, hogy az utóbbi pár évben szokatlan módon két részletben koncerteztünk, igaz, rajtunk kívülálló okok miatt. tovább…