Buffalo: bronzünnep és búcsúzás

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

Semmi rosszra nem kell gondolni a cím második részét illetően, nem mi búcsúztunk, hanem egyik törzsvendégünk és ő is csak ideiglenesen. De erről majd később.

Adriennek szólt a búcsúdal (klikk a képre)

Most talán kezdjük ott, hogy nagy gratula a szentesi pólós lányoknak a bajnoki bronzhoz, amit ahogy ilyenkor illik rendesen meg is ünnepeltek. Ez pedig meg is alapozta az este jókedvét május 19-én Szentesen. tovább…

Fúvósokkal szólt az Embertelen dal

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

Azt hittük, lakodalomba érkeztünk, amikor kiszálltunk a Buffalo előtt április 21-én este. Ugyanis az udvarról fúvósmuzsika szólt. Belépve meglepődve tapasztaltuk, hogy az udvaron mekkora buli van, pedig még alig múlt 21 óra. Kiderült, hogy a szentesi fúvósok prominens tagjai játszottak egy baráti társaságnak.

A tubát a másik irányból kell fújni! 🙂 (klikk a képre)

Ha már így alakult, akkor gyorsan összehoztunk egy közös zenekart és elnyomtuk az LGT Embertelen dal című szerzeményét. Volt abban a gitár és billentyűszóló mellett trombita és harsona szóló. Persze a siker sem maradhatott el, az akkor jelen lévő mind a 12 ember tapsolt 🙂 tovább…

Csekkolj be és gyere ingyen a Buffaloba

megmondta: Krisztián  //  kategória: Zenekari hírek

Új dolgot próbálunk ki, elsőként Szentesen. 2 db belépőt sorsolunk ki a Facebook oldalunk rajongói között az április 21-i szentesi Buffalo koncertre.

Ehhez mindösszesen annyit kell tennetek, hogy az FB-n létrehozott koncert eseményre bejelentkeztek. Mi pedig szombat délután véletlenszerűen rábökünk a listából két névre, amit a Facebookon közzé teszünk. A két szerencsés pedig ingyen jöhet a Buffaloba a First koncertre. Szóval jöhetnek a bejelentkezések, ide kattintva!

Buffalo: Farsang(i) szülinapi nyulak

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

Ez a poszt megint jó későn került fel, de ilyen az, ha semmire nincs soha időm. De ha már így alakult, legyen ez egyfajta kedvcsináló az április 21-i koncert előtt.

Félreértés ne essék, nem volt farsang március 24-én, és a húsvétot sem hoztuk előre. Egyszerűen összekötöttünk egy szülinapi köszöntést két nyuszilány megjelenésével.

Nyuszi ül a First koncerten (klikk a képre még több képért)

Az egész úgy kezdődött, hogy megtudtuk, kedvenc pultosunknak, Farsang Zolinak szülinapja van. Nofene, akkor egyértelmű, hogy felköszöntjük. Már csak azt kellett kitalálni, hogyan rángassuk ki a munka frontjából. tovább…

Enikő beteg lett, de a fiúk nem adták fel

megmondta: Krisztián  //  kategória: beszámoló

“Sajnálattal közöljük tisztelt közönségünkkel, hogy énekesnőnk, Béres Enikő betegség miatt elmarad!” Nagyjából ezzel az idióta szöveggel köszöntöttem február 18-án a szentesi nagyérdeműt, hiszen a zenekar egy szem leánya asszonya nem tartott velünk a Buffaloba, lévén hogy elkapta az influenza, és jó erősen le is teperte.

Nagyjából ilyen volt az alaphangulat 🙂 (klikk a képre)

Adott volt hát a feladat, énekesnő nélkül kell végignyomi a koncertet a vidéki fellegvárban. És mivel nem először jártunk már így, tudtuk, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is megcsináljuk. tovább…